Bemutatkozás

A Pillar Alapítvány egy közhasznú civilszervezet, amelynek célkitűzése, hogy az Európa-tudat megerősítése által összefogja, segítse és képezze az Európai Unió iránt érdeklődőket, valamint segítséget nyújtson a lakosság számára az Európai Unió nyújtotta lehetőségek megismeréséhez.


Elkötelezettek vagyunk az Európa-tudat meghatározó értékeinek - a demokrácia, a kulturális sokszínűség, az emberi jogok és a szolidaritás – megőrzése és közvetítése mellett. Meggyőződésünk szerint ezen értékek, valamint a társadalmak közéleti és politikai témáira való nyitottság teremthetik azt a szellemi közösséget, amely az Európai Unió fejlődésének kulcsa.


Tevékenységünk központi eleme, hogy a fenti értékeket és célkitűzéséket magukénak valló magyar és külföldi fiatalok számára közösségi és szervezeti hátteret biztosítunk. Ennek érdekében az Alapítvány létrehozta a Pillar Európa Klubot. A Klub azonos érdeklődési körrel rendelkező, ambiciózus, tenni vágyó fiatalok közössége, akik amellett, hogy rendszeres programokon vesznek részt, lehetőséget kapnak arra, hogy saját ötleteiket megvalósítsák.

Pillar Európa Klub

A Pillar Európa Klub a felsőoktatásban résztvevő diákok és fiatal pályakezdők önszerveződő csoportja, amely a Pillar Alapítvány szervezeti keretén belül működő autonóm közösség. A Klub tagjai elkötelezettek az európai értékek - a demokrácia, a kulturális sokszínűség, az emberi jogok és a szolidaritás – megőrzése és közvetítése mellett, valamint érdeklődést mutatnak Európa társadalmainak közéleti és politikai kérdései iránt. A Klub tevékenysége az Európai Unió és nemzetközi kapcsolatok témái köré szerveződik, amelyben az önkéntességen alapuló szakmai és a közösségi programok mellett kiemelt szerepet kap a tagok saját kezdeményezéseinek felkarolása.

A Pillar Európa Klub állandó programjai közé előadássorozatok, vitaestek, szakmai tréningek, külföldi konferenciák és az unióval kapcsolatos elméleti tudást a gyakorlatba átültető tevékenységek tartoznak. Ezek egy félévente megjelöl téma mentén szerveződnek (pl.: nemzeti- és etnikai kisebbségek, az Európai Unió bővülése, az Európai Alkotmányos Szerződés, nyelvek Európája). Mindemellett a Klub teret nyújt a nem szakmai alapú, kulturális és szórakoztató programok - filmklubok, kirándulások és közös bulik megvalósításához.

Vissza