Kommunikációs projektek
Az Európai Unióval
kapcsolatos kommunikációs tevékenység rendkívül fontos szerepet játszik
a Pillar Alapítvány történetében. Az Alapítvány tagjai változatos
projektek megvalósításán keresztül dolgoznak azon, hogy az Uniót, mint
egyedülálló integrációs entitást megismertessék a fiatalokkal és az
idősebb korosztállyal egyaránt.
Az informális, játékos információ-átadás, valamint a különböző szakmai rendezvények megvalósítása e tevékenységünk két fontos pillérét képezik.
Informális eszközeink
Úgy hisszük, hogy a játszva tanulás, a gyakran száraznak tűnő információk emészthető köntösbe történő átültetése, az Európa ügyeivel kapcsolatos sikeres tájékoztatás alapja. Ehhez hűen Alapítványunk rendszeres résztvevője ifjúsági fesztiváloknak. A nyári végeláthatatlan fesztiválsorozat egyik biztos eleme számunkra az EFOTT. 2005 óta minden évben ott vagyunk, hogy a fesztiválozókat szórakoztatva informáljuk, melyhez a legkülönfélébb elsősorban "saját fejlesztésű" játékaink nyújtanak segítséget. Az egyik legnépszerűbb az óriás társasjáték, amely mindenkiből előcsalogatja a benne rejlő játékos kíváncsiságot.
2005-ben és 2006-ban az egész nyarat annak szenteltük, hogy az EU - Belül tágasabb és a Beszélgessünk Európáról nevű programsorozatokkal fesztiválról fesztiválra járjuk az országot.

Formális eszközeink
A formális pillér
alapját elsősorban a Jourfixe kerekasztal-beszélgetések adják. Aktuális
Európai Unióval kapcsolatos témákban neves magyar szaktekintélyeket
ültetünk egy asztalhoz azért, hogy a különböző véleményeknek teret
adjunk, valamint lehetőséget biztosítunk ezáltal az eltérő álláspontok
és nézetek ütköztetéséhez. Ezek az esték sok esetben rendkívül érdekes
és izgalmas szakmai vitáknak adtak otthont.
Bővebben...