Újra itt a Szóval!?
A középiskolások számára tavaly rendezett Szóval?! Országos Vitaverseny sikerének köszönhetően az Európai Bizottság és az Európai Parlament és a Külügyminisztérium, idén is útjára indítja a disputaversenyt.
A csapatokat vezető tanárok képzését és szakmai támogatását a Demokratikus Ifjúságért Alapítvány és a Pillar Alapítvány munkatársai segítik. Idén az EUvonal is csatlakozik a programhoz – tőlük a Szóval?! 2012 versenyen induló csapatok online, illetve telefonon kapnak a felkészülésükhöz segítséget és szakmai iránymutatást. Az EUvonal elérhetőségei, valamint számos érdekes kisfilm, oktatási anyag és online játék a www.szoval.eu oldalon keresztül érhető el.
Ütött az EUtanóra!
A Pillar Alapítvány EUtanóra csoportja januárban kezdte meg a decemberben megnyert pályázat megvalósításának előkészületeit. Így 2012 februárjában és márciusában Kelet-Magyarország több szakközépiskolájában és egy nyugat-magyarországi középiskolában is segítséget nyújtunk a fiataloknak, hogy jövőjükről határozottabb képet alkothassanak, s ne csak az országon, hanem akár egy kontinensen belül is gondolkozhassanak. A pályázat keretében – amelyet a NEFMI Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézete, ill. a Pillar Alapítvány finanszíroz – három olyan városban (Debrecen, Eger, Gyomaendrőd) tervezünk tartani interaktív órákat, ahol a diákok nehezebben vagy egyáltalán nem juthatnak hasonló információkhoz. Célközönségünk a középiskolás korosztály szociálisan hátrányos helyzetű és mozgássérült diákjai, akikkel szeretnénk megismertetni továbbtanulási, mobilitási lehetőségeiket, hogy tudják, nekik is lehet, sőt van is jövőjük Európában. Témáink közé tartoznak az önkéntes programok, külföldi és hazai ösztöndíjak, munkalehetőségek. Az róák pontos témáját, az iskolák preferenciája szerint tervezzük meg.
Az EUtanóra önkéntes csoportjának tagjai a Pillar Alapítvány lelkes egyetemistái – nemzetközi tanulmányok, társadalmi tanulmányok, politológia, jogász, közgazdász szakos hallgatók –, akik szeretnénk, hogy a középiskolások megfelelő tudással és ismeretanyaggal vágjanak neki a „nagybetűs életnek”, tudjanak lehetőségeikről és éljenek velük, hisz nem elég az iskolában szerzett tudás, az életben is tapasztalni kell!